A temető halottjai

 

A legkorábbi halottaknak a régi temetőkből exhumáltak számítanak. Az 1905-10 közötti áttemetésekre Lajta Béla (1873-1920) emlékműve emlékezteti a látogatókat. Ekkor került ide az archaikus rabbisor sok neves halottja is, akiknek a sírja ma egyben fontos zarándokhely is. Közülük ki kell emelni a rabbitanács híres vezetőjét, Oppenheimer Simon Ben Dávidot (1753-1851), akinek sírján mindig nagy halomban állnak az emlékezés kövei, az üzenetek és az imádságok, vagy a pesti zsidóság vezetőjét, a zsidó gimnázium tanulói részére a külön hitoktatás bevezetőjét Wahrmann Izraelt (1755-1826) és Kunitzer Mózest (1774-1837), az első budai főrabbit. Eredetileg is ezen a helyen nyugodott viszont Kohn Sámuel (1841-1920), a XIX. század zsidóságának jeles alakja, a neves tudós, aki elsőként tartott magyar nyelvű szertartást, és nagy szerepe volt az országos kongresszus megszervezésében. Később kialakult egy újabb rabbiparcella is. Ide kerültek a XX. század tudós rabbijainak földi maradványai, olyan személyiségeké, mint az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület szervezője, Hevesi Simon (1868-1943), az újpesti zsidó kulturális élet szervezője, Venetianer Lajos (1867-1922), a Rabbiképző igazgatója, Blau Lajos (1861-1936)), számos vidéki-, és fővárosi kerületi rabbi (mint a pécsi Wallenstein Zoltán (1898-1944), vagy a szombathelyi Horovitz György, és mindenekelőtt Scheiber Sándor (1913-1985), a Zsidó Levéltár létrehozója, a soproni zsinagóga egyik feltárója. Környékükön nyugszik Lazarus Adolf (1855-1925), aki a Dohány utcai zsinagóga főkántora